Eső-mese
Naptól pörkölt volt itt minden.
Negyven fokos lázban égtek
Aszalt bokrok, tikkadt rétek
Panelházak is tíz szinten.
Nap nap után fakult a zöld
Hallucinált: érzett nedvet,
Esős nyirkot, növő kedvet
Inni, hogy csituljon a föld.
Nem érkezett semmi-semmi
Kéklő zápor, se zivatar
Vizes sóhaj, apró vihar
Nem volt itt jó fának lenni.
Míg nem egy nap büszke felleg
Felleget tolt maga előtt
Suttogták is: végre megjött
Kevés volt már: remény kellett.
Gömbölyödött felleg hasa
Gombolyodott sötét-büszkén
Eső csillant meg az üszkén
De nem esett. – Menjél haza,
– sóhajtotta földije is,
A porfelleg – ha nem esel.
Jaj, de az csak büszkén meszelt
Új felhőket, fel is-le is.
Duhajul szállt, érdekelte
Ugyan, szenved ezer élet?
Büszkesége őselmélet...–
Ezt dörögte járta-kelte.
Míg nem ráfutott ügyetlen
Templom tornya keresztjére
Kiszakadt hasa estére
Szitálta, de szép töretlen
Az égi jót; büszkeségit
Szitálta el, csepp se riadt
Lehullni a kereszt miatt,
Minek fényét most fák nézik.
(2009. aug. 30., Bp.)
Vers K.-tól
2009.12.03. 15:36 JasPet
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://irojeromos.blog.hu/api/trackback/id/tr281571392
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
